Kezdek megbarátkozni a Benedek névvel.

A múltkor jutott eszünkbe, hogy annak idején, amikor Berci született, szegényt majdnem átkeresztelték Benedeknek.

Berci azért lett Bertalan, mert az én ükapámat, aki erdőkerülő volt, hívták így. És, mivel a faluban, ahol éltek, sok Csóka volt, mindenkinek lett egy „ragadványneve”. A miénk a Berti lett.

És, mivel a Berci gyerek a legfiatalabb férfi Csóka (legjobb tudomásom szerint) a családunkban, gondoltunk egy nagyot, és az üknagypapa után a Bertalan nevet adtuk Neki.

Messze nem okozott akkora fejtörést a névválasztás, mint most. Erre a szülészeten, miután nagynehezen kibújt, megkérdezték, hogy mi lesz a neve. Mi egyszerre a Bertalant mondtuk, de valamilyen oknál fogva a kis karszalagra a Benedek került. Én igazából észre sem vettem, mert elég rendesen zajlottak az események. Míg anyát „stoppolták”, addig a picit próbálták megszabadítani a magzatmáztól, öltöztették, mérték……miazmás. Eközben én végig ott voltam Vele. Amikor odavitték anyához, aki akár mennyire is kellemetlenül érezte magát, valamilyen oknál fogva, megnézte a kis karszalagot…..hát így vette észre a tévedést.

Persze egyszerre szólt, hogy valami nincs rendben, amit mindjárt korrigáltak is.

El is felejtettem már ezt, és akár hányszor hallottam a „viták” során, nem jutott  sosem eszembe, hogy majdnem lett véletlenül egy Benedekünk.

Most pedig, hogy előkerült ez a kedves kis történet, beláttam, hogy a sors azt akarja, nekünk is legyen egy Benedekünk. Már csak azt várom, hogy kiderüljön: tényleg fiú lesz!